Az Európai Központi Bank döntéshozói a múlt havi ülésükön egyre inkább aggódni látszottak amiatt, hogy a magas infláció egyre inkább rögzül, és a kockázat elég nagy ahhoz, hogy a tervezettnél nagyobb mértékű kamatemelést indokoljon - derült ki a július 21-i ülésről készült beszámolóból a Reuters szerint.
Az EKB a múlt hónapban 50 bázisponttal nullára emelte a kamatlábakat, mivel az inflációs félelmek fokozódtak, és ezzel váratlanul nagymértékű emeléssel lepte meg a befektetőket, miután a központi bank kisebb, 25 bázispontos lépést irányzott elő.
„Az inflációs nyomást úgy ítélték meg, hogy erősödött” – derült ki a csütörtökön közzétett beszámolóból. Az inflációs várakozások további lehorgonyzása attól függött, hogy a Kormányzótanács határozottan fellép-e a romló inflációs kilátásokkal kapcsolatban.
Az EKB várhatóan a jövő hónapban további 50 bázisponttal emeli a kamatokat, még akkor is, amikor a recesszió kockázata egyre nő, mivel az infláció már a kétszámjegyű tartományhoz közelít, és a fenyegető gázhiány még magasabbra nyomhatja az árakat.
Mindenkin nő a nyomás
Hasonló nyomás van az amerikai Federal Reserve-ön is, amely ugyan már korábban elkezdte a kamatemelések, de az egyre gyorsuló amerikai infláció miatt egyre komolyabb lépéseket várnak el. A Fed legutóbb 75 pontot emelt, most is ugyanekkora lépést valószínűsítenek a piacok, bár vannak, akik szerint egy enyhébb lépés jobban ösztönözné a gazdaságot.
Magyarországon az alapkamatot már 10,75 százalékra emelte a Magyar Nemzeti Bank. A hazai jegybank többször jelezte, hogy az árstabilitás érdekében minden monetáris eszközt bevet majd. Az ECB viszont nem használtja a konzervatív eszközeit, mert míg a balti államokban rekordmagas az infláció, addig a déli tagállamokban egy kamatemelés a hitel- és kötvénypiacot hozná szorult helyzetbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban