Változatlan marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje – közölte júniusi kamatdöntését az ECB.
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak, sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy Christine Lagarde elnök a mai sajtótájékoztatón milyen szigorítási pályáz irányoz elő.
Philip Lane, a jegybank vezető közgazdásza lényegében szakított a korábbi gyakorlattal, és megelőlegezett egy 25 bázispontos emelést júliusra, a jegybanki eszközvásárlási program beszüntetése mellett.
Carsten Brzeski, az ING vezető közgazdásza szerint az ECB idei kommunikációja eddig is inkább a szigorítás felé mutató meglepetéseket hordozta, és inkább az a kérdés, hogy miért nem lépte meg a kamatemelést már júniusban a kormányzótanács, lévén az infláció tartós és rekordmagas, az ukrán háború miatt az eurozóna növekedési kilátási is romlóban vannak.
Az ING közgazdásza és más elemzők is azt várják Lagarde mai sajtótájékoztatójától, hogy egy, az eddiginél is gyorsabb szigorítási pályát jelent be, ami akár egy 50 bázispontos emelést is előrevetíthet júliusra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről