A 2021. november 12-ig érvényben maradó korlátozó intézkedések lehetővé teszik azoknak az embereknek és szervezeteknek a szankcionálását, akik vagy amelyek felelősek a Ciprus közelében folyó fúrási tevékenységekért, illetve korlátozó intézkedéseket helyez kilátásba a velük kapcsolatban álló emberekkel vagy szervezetekkel szemben is - idézi a bejelentést az MTI.
A szankciók emberek esetében az unió területére való beutazás tilalmát és a vagyoni eszközök befagyasztását, szervezetek esetében pedig a vagyoni eszközök befagyasztását foglalják magukban. Emellett az uniós állampolgároknak és szervezeteknek tilos pénzeszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére bocsátani.
Az Európai Unió Tanácsa pénteki közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió ismételten megerősíti teljes szolidaritását Ciprussal, és emlékeztet az ország szuverenitásának és jogainak tiszteletben tartására a nemzetközi joggal összhangban.
A Tanács ez idáig két embert helyezett a korlátozó intézkedések hatálya. Indoklása szerint a két érintett felelős a Földközi-tenger keleti térségében végzett, a Ciprusi Köztársaság által nem engedélyezett szénhidrogén-feltárás fúrási tevékenységeinek tervezéséért, irányításáért és végrehajtásáért, vagy maguk is részt vesznek ezekben a tevékenységekben.
A jegyzékbe vettek között két török állampolgár van, Mehmet Ferruh Akalin a Turkish Petroleum Corporation (TPAO) alelnöke és igazgatótanácsának tagja, valamint Ali Coscun Namoglu a Turkish Petroleum Corporation (TPAO) feltárási részlegének igazgatóhelyettese.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el