"Elítéljük az észak-koreai rakétakilövéseket és Észak-Korea törvénytelen rakétafejlesztési programját, amelyek egyértelműen megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait" - szögezte le Antony Blinken amerikai külügyminiszter a hawaii Honoluluban, Jui Jong Csung dél-koreai és Hajasi Josimasza japán hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztatón Jui Jong Csung szintén bírálta a phenjani műveleteket, és felszólította Észak-Koreát, szüntesse be őket - írja az MTI.
A találkozót nem sokkal az után rendezték, hogy Észak-Korea januárban hét rakétakísérletből álló tesztsorozatot hajtott végre, amire 2017 óta nem volt példa.
Blinken mindeközben nem zárta ki, hogy a phenjani vezetés folytatni fogja a fellövéseket az ukrán válság mélyülése közepette is. De jelezte, Washington e műveleteket nem hagyja figyelmen kívül más konfliktusok mellett sem, és erre jó példa az ügyben összehívott háromoldalú egyeztetés is.
A tárcavezetők emellett közös közleményben kiálltak a Phenjannal való párbeszéd mellett, s felszólították Észak-Koreát, maradéktalanul tartsa be a nukleáris vagy ballisztikusrakéta-kísérleteket tiltó ENSZ-határozatokat.
A tárgyalásokat követően a dél-koreai külügyminiszter külön is egyeztetett japán és amerikai hivatali partnereivel.
Mindeközben a héten Mun Dzse In dél-koreai elnök arra figyelmeztetett, hogy újabb válsághelyzet alakulhat ki a Koreai-félszigeten, ha Phenjan beváltja fenyegetéseit, és újra nagy hatótávolságú rakétákat tesztel.
ENSZ-szakértők február elején arról számoltak be, hogy Észak-Korea a BT határozatait megszegve folytatja nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak végrehajtását, egyebek között igyekszik növelni hasadóanyag-gyártási kapacitását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Trump többször feltette a kérdést Orbánnak: „Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból?”

Meglódulhat a kitermelés: júniusban már úszhatunk az olajban

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió
