A tordai Aranyos ipari parkban vásárolt meg egy 10 hektáros telket a német Stada gyógyszeripari vállalat - írja a Maszol. A cég gyógyszergyárat épít a területen, melyben az előzetes tervek szerint 2024 októberében kezdődik majd el a termelés.
Tíz év óta ez az első, külföldi befektető által végrehajtott zöld mezős gyógyszeripari beruházás Romániában. Erdélyben csökkent a gyógyszergyárak száma, azt követően, hogy 2014-ben a GlaxoSmithKline bezárta a brassói Europharmot.
„Azért választottuk Tordát, mert a Stada-csoportnak stratégiailag fontos zóna szívében fekszik. Közel van a temesvári raktárunkhoz, ami idén készül el, a szerbiai termelő egységeinkhez és a tesztelési laboratóriumunkhoz is, mely globálisan szinten szolgálja ki a Stada-csoportot. A gyár földrajzi elhelyezkedése könnyen elérhetővé teszi valamennyi európai piacot” – mondta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Mihai Fugarevici, a cég romániai leányvállalatának a vezérigazgatója.
A 30 ezer négyzetméteres üzemben kilenc gyártósor lesz, melyek mellé idővel további hármat állíthatnak még be. Ezekről évi 100 millió doboznyi termék kerül majd le, porok, tabletták és kapszulák formájában, receptre-, illetve szabadon vásárolható gyógyszerek egyaránt. A termelés zömét exportálni fogják.
A gyárban 375 alkalmazott fog dolgozni, 64 állást már idén betöltenek. A Stada tájékoztatása szerint a beruházás értéke 48,3 millió euró (17 milliárd forint, egy focistadion ára), amiből 20 millió az állami támogatás.
Legolvasottabb

Zelenszkij sem takargathatja tovább, zsákutcában az ukrán hadsereg

Már látni, mit hoz magával a magyar-amerikai adóegyezmény megszűnése

Krízis az egészségügyben: kritikusan sok az elégedetlenek aránya

Itt a fordulat a fejekben, amire a forint is várt

Szlovákia is bukhatja az uniós pénzeket Fico miatt
