Minden negyedik, egyetemi végzettséggel rendelkező bolgár külföldön dolgozik - állapította meg a bolgár iparszövetség felmérése. Mint a Novinite szófiai hírügynökség írta, ennek oka elsősorban a megfelelő munkahelyek hiánya: az egyetemet végzett fiatalok 70 százaléka a kereskedelemben, a szolgáltatásokban vagy a feldolgozóiparban kénytelen elhelyezkedni, a legkeresettebb állás a biztonsági őröké.
A munkanélküli fiatal felnőttek mintegy 40 százaléka "örökletesen" van állás nélkül, vagyis már a szülei sem találtak munkát. A végzetteknek csak 30 százaléka tud elhelyezkedni a képzettségének megfelelően, ugyanakkor rengeteg szakterületen van hiány alkalmazottakban, vagyis az egyetemi képzés nem veszi figyelembe a gazdaság igényeit, így eleve munkanélkülieket képez..
Az elmúlt öt évben 15 ezerrel nőtt az állástalan fiatalok száma, ma már közel harmaduk munkanélküli, és 17,5 százalékuk az iskola elhagyása óta nem talált munkát.
Legolvasottabb
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal