A Howard Egyetem - amelyet az afroamerikai közösség történelmi jelentőségű felsőoktatási intézményeként tartanak számon az Egyesült Államokban - bejelentette, hogy idén ősztől a volt FBI-igazgató közpolitikát oktat majd a washingtoni kampuszon. Az intézmény közlése szerint 100 ezer dolláros honoráriumát Comey teljes egészében az egyetem közpolitikai tanszékének ösztöndíjaira ajánlja fel.
A döntést Wayne Frederick, az egyetem elnöke (rektora) jelentette be, és azt hangsúlyozta, hogy reményei szerint Comey közpolitikáról szóló kurzusa élénk és gazdag vitákat eredményez majd a diákság körében. Ugyanakkor egyelőre nem derült ki, hogy a kurzusnak mi a tematikája és melyek a főbb témái.
Kapcsolódó
James Comey igazgatót május elején távolította el posztjáról Donald Trump elnök, aki döntése bejelentésekor Jeff Sessions igazságügyi miniszter és annak helyettese, Rod Rosenstein javaslatára hivatkozott.
Sessions és Rosenstein azt kifogásolta, ahogyan Comey Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje e-mail-botrányát kezelte. Még külügyminiszterként ugyanis Clinton nem csupán a minisztérium hivatalos, tehát védett számítógépes rendszerét használta elektronikus levelezésre, hanem magánszerverét is, ezért felmerült, hogy esetleg titkosított információk kerülhettek illetéktelen kezekbe.
Amerikai sajtóhírek és a Comey elbocsátása utáni kongresszusi meghallgatás tanúsága szerint Donald Trumpot a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt esetleges orosz beavatkozás vizsgálata miatti elégedetlensége késztette arra, hogy megváljon az FBI-igazgatótól.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban