Paul Bekaert elmondta, hogy a hétfői meghallgatáson az ügyészség a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását kérte. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a december 14-én várható belga bírósági döntéstől függetlenül mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy védencei legalább a december 21-re kiírt, megismételt katalóniai választásokig Belgiumban maradhassanak.
Úgy vélekedett, hogy a katalán kormány tagjai nem büntethetők Belgiumban, ugyanis az ellenük megfogalmazott spanyol vádak megalapozatlanok. Kiadatásuk esetén azonban Spanyolországban fennáll az alapvető jogok megsértésének veszélye - húzta alá.
Puigdemont korábban úgy nyilatkozott, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte "átpolitizálódott".
Katalónia vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol hatóságok ezt követően európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.
Az európai elfogatóparancs kiadását követően Belgiumnak három hónapja van az eljárás lebonyolítására.
Az európai elfogatóparancs szabályainak értelmében az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba a tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották. Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni. Uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.
Fotó: AFP/LLUIS GENE
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat