A dél-afrikai ország gazdasága széthullóban van, és a zimbabwei kormány azt állítja, muszáj eladnia a helyi vadállomány egy részét, hogy gondoskodni tudjon az állampolgárairól és támogatni tudja a környezet megóvására irányuló erőfeszítéseket. A kormány az ország több millió dollárt érő elefántcsont-készleteinek eladását is napirendre tűzte. A zimbabwei vezetőség csak most erősítette meg hivatalosan az állatok december 23-i eladását. Korábban állatvédők számoltak be arról, hogy az elefántokat repülőgéppel szállították el Kínába.
A zimbabwei park- és vadgazdálkodási hatóság nem hozta nyilvánosságra, hogy Kína mennyit fizetett a 35 állatért, és azt sem, hogy felnőtt példányokat adtak-e el a kelet-ázsiai országnak. Az afrikai ország vadgazdálkodási hatósága szerint 36 ezernél is több elefánt él az országban. A decemberben eladott példányok, amelyeket a Hwange Nemzeti Parkban fogtak be, három kínai vadasparkba kerültek. (Képünk illusztráció)
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban