Anica Prasnjak, a szakszervezet vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetések miatt az egészségügyi dolgozók inkább külföldön vállalnak munkát. Szavai szerint 12 ezer nővér és technikus hiányzik az egészségügyi rendszerből, ami a turisztikai szezonban komoly fennakadásokat okozhat.
A szakmai szervezet nevében azt kérte a kormánytól, hogy növelje meg az egészségügyi szakképzésbe felvehető tanulók létszámát, biztosítson ösztöndíjakat, valamint jobb munka- és lakhatási körülményeket a szakápolók számára
Kapcsolódó
Mint mondta, a szakszervezet iskoláztatja a nővéreket, akik ezt követően "elegánsan" Németországba távoznak. "Ez komolytalan és felelőtlen, úgy vélem, ez az utolsó segélykiáltás részünkről" - fogalmazott, majd hozzátette: amennyiben a kormány továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy megállítsa ezt a tendenciát, a szakszervezetek teszik meg a szükséges lépéseket és akciókat szerveznek. Kiemelte, hogy az elmúlt néhány évben 1180 nővér távozott külföldre és további kettőezer nyújtotta be kérelmét külföldi munkavállalásra.
Utalt arra, hogy a 2016-os adatok szerint Horvátországban százezer lakosra 680 ápoló jutott, míg az európai átlag 1180 ápoló százezer lakosra vetítve.
Horvátországban az egészségügyi szakdolgozók átlag fizetése 3500 és 4500 kuna között van (150-190 ezer forint), a kórházakban a bérek elérheti a 8000 kunát (340 ezer forint) is ügyeletekkel együtt. Nyugat-Európában ezzel szemben 2500 eurót (valamivel több mint 790 ezer forint) is megkeresnek az ápolók - tette hozzá.
Úgy értékelte, hogy az egészségügyi szakápolók elérték teljesítőképességük határát és a jobb munkakörülmények miatta inkább külföldön vállalnak munkát. "Ez azonban úgy látszik, megfelel a kormánynak, hogy olcsó munkaerőt hozhasson be a helyükre" - hangoztatta Prasnjak. Mindazonáltal kifejtette, hogy ez ellen azonban tiltakozik a szakszervezet, míg azok száma, akik ebben a szakmában keresnek munkát nulla vagy legalább száz nem lesz.
A horvát egészségügyi ellátórendszer alulfinanszírozott és drasztikusan túlterhelt, a nővérek mellett egyre több orvos is elhagyja az országot.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?