A kelet-afrikai országban szeptember 20. óta 142 ebolás megbetegedést és 56 halálesetet regisztráltak. A járvány az ugandai fővárost, Kampalát is elérte - írja az Euronews.
Az ország alelnöke most bejelentette, hogy jelenleg egyetlen fertőzött, vagy megfigyelés alatt lévő kontakszemély sincs, így azonnal hatállyal feloldanak mindenfajta korlátozást és megszüntetik a kijárási tilalmat. A hatóságok azonban továbbra is készültségben maradnak, hogy azonnal tudjanak reagálni, ha a vírus újra megjelenne.
Ugandában eddig hat, világszerte pedig már 32 ebolajárvány tört ki, a legsúlyosabb 2013 és 2016 között volt a nyugat-afrikai régióban, 11 300 ember halálát okozva.
Az ebola a ma ismert egyik leghalálosabb fertőző betegség, egyes törzsei a fertőzések akár 50-90 százalékában halált okoznak.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba