A bizottság arról fog határozni, hogy nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánítja-e a kongói helyzetet, ami nagyobb nemzetközi beavatkozást, több erőforrás mozgósítását eredményezheti. A kiváltó ok, hogy újabb ebolás megbetegedést erősítettek meg Wangatából, Mbandaka tartományból, melynek székhelye Équateur északnyugati tartománynak.
Az Egészségügyi Világszervezet korábban súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az eddig már 23 ember halálát okozó betegség a csaknem 1,2 millió lakosú Mbandakát is elérheti, mivel ez rendkívüli módon megnehezítheti a betegség terjedésének megfékezését.
Kapcsolódó
"Nagyon aggasztó, hogy az ebola egy városi területre érkezett, a WHO és partnerei jelenleg azon vannak, hogy a lehető leghamarabb felkutassanak mindenkit, aki érintkezett a mbandakai beteggel" - mondta Matshidiso Moeti, a WHO afrikai igazgatója az Index szemléje szerint.
A Kongói Demokratikus Köztársaság múlt kedden értesítették a WHO-t, hogy újabb Ebola-járvány lehet kialakulóban. Eddig 44 ebolás megbetegedést és a kórból eredő 23 halálozást jegyeztek fel.
Bár a vérzéses lázzal járó, nagy halálozási arányú betegségnek nincsen gyógymódja, a WHO négyezer adag kísérleti oltóanyagot küldött a közép-afrikai országba, ahová szerdán érkezett meg e szállítmány. A WHO jelezte, hogy szükség esetén kész további oltóanyagot küldeni.
A kísérleti oltóanyagot 2015-ben Guineában, a legsúlyosabb ebolajárvány által sújtott egyik nyugat-afrikai országban tesztelték. Az oltások akkor nagyon hatékonynak bizonyultak a betegség ellen.
A fotó forrása: Shutterstock/La Zona.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton