Az egészségre ismerten káros dohányzásról való leszokás egyik leghatékonyabb eszköze lehet az elektromos cigaretta, vagyis a vaping - állítja Clive Bates, korábbi brit kormányzati témafelelős és tanácsadó, aki számos egyéb minőségében népszerűsíti az elektromos dohányzást a cigarettákkal szemben. Bates a Drug Society tudatmódosító szereket kutató civil szervezet által tartott fórumon fejtette ki legutóbb álláspontját.
Az e-cigaretta mellett a támogatói, többek között Bates, azzal érvelnek, hogy épp a dohányzásnak a legkárosabb tulajdonságát iktatja ki. Általános nézet, hogy a dohányzásnak nem a nikotintartalom, hanem az egyéb bevitt égéstermékek jelentik a legnagyobb egészségkárosító kockázatát. Az e-cigarettával, ami lényegében nikotintartalmú gőz, pont ez a hatás esik ki.
Bates érvelése szerint az e-cigaretta mellett szól, hogy:
- Megfelelő alternatívát jelent a dohányzással szemben akár a nikotinbevitel, az érzékszervi, vagy a dohányzással járó szokások terén, és elterelheti a felhasználói szokásokat a dohányzástól az élvezeti nikotinhasználat irányába.
- Az e-cigaretta drámaian lecsökkenti az egészségügyi kockázatokat, akár 100 százalékkal is azok körében, akik váltanak, miközben a környezetükben lévőkre nem jelent semmilyen egészségkárosítási kockázatot, így az e-dohányosoknak is kevésbé kell tartaniuk a társadalmi megbélyegzéstől.
- Az e-cigaretták piaci alapon jutnak el a fogyasztókhoz, semmilyen állami költés, vagy egyéb intézkedés ehhez nem szükséges. Az állam egyenesen haszonélvezője a termékkörnek, lévén pénzt takarít meg az egészségjavító hatásokon.
- Semmi nem igazolja, hogy az e-cigaretta kapudrogként működne, vagyis, hogy valaki az elektromos dohányzás miatt szokna rá a rendes cigarettára.
Bates érvelése szerint mindez önmagában meggyőző az e-cigaretta mellett, és épp ezért a legtöbb kárcsökkentő intézkedés, amit egyes államok végrehajtanak tévutat jelentenek, és végső soron még több kárral is járhatnak mint haszonnal. Ilyenek a büntetőadók, amelyek csak részleges sikert jelentenek, csakúgy, mint az olyan elképzelések, hogy csökkentik egy cigaretta nikotintartalmát, attól egy dohányos jó eséllyel csak többet akar szívni, és több káros anyagot visz be.
A gőz van olyan rossz, mint a füst
Ezek az érvek azonban láthatóan nem hatják meg a törvényhozókat. Az Egyesült Államokban, és Nagy-Britanniában is több korlátozást, vagy egyenesen tiltást vezettek be az elmúlt időszakban.
Az egyik legfontosabb szempont, hogy a különböző gyümölcsös és egyéb ízesítésű vape termékek látványosan elterjedtek a fiatal, akár kamaszkorú felhasználók körében. Az egyes amerikai államokhoz képest valamivel megengedőbb brit előírások is szigorú korlátokat írnak elő többek között a nikotintartalomra, de korlátozzák a színezőanyagokat, amelyek jellemzően a fiatalabb korosztály számára tehetnék vonzóbbá az e-cigarettákat.
Eleve nagyon megosztó a kérdés, miközben számos országban lényegében semmilyen érdemi korlátozás nincs, 29 államban teljes tiltás van hatályban. Egyrészt a fiatalok kockáztatása, másrészt több olyan kutatás is született, amelyek szerint a vaping nagyon is komoly egészségkárosító hatással jár, az USA-ban és Nagy-Britanniában haláleseteket is kötöttek már az e-cigarettázáshoz.
Magyarországon az e-cigarettázásra jelenleg ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi dohányárura, vagyis csak dohányboltban árulhatók a termékek nagykorúaknak, nem reklámozhatók, és például a villamosmegállókban sem lehet használni őket. Tavaly a mentolos cigarettákhoz hasonlóan, az ízesített nikotinos e-cigaretták forgalmazását is betiltották.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)