A Nashi hroshi elnevezésű hírportál előzetes számításai szerint a döntés nyomán a legolcsóbb félliteres kiszerelésű vodka 79,55 hrivnyába, azaz körülbelül 790 forintba fog kerülni az üzletekben, egy háromcsillagos konyak ára pedig 119,46 hrivnya, vagyis csaknem 1200 forint lesz.
A határozat értelmében egyaránt emelkedik a szeszes italok nagy- és kiskereskedelmi ára - írta az MTI.
A vodkáé és a likőröké 14-19,41 százalékkal, a whisky, a rum és a gin ára 6,5-6,6 százalékkal, a konyakok, illetve brandyk 12,3-29,1 százalékkal kerülnek ezután többe, egyes borok és pezsgők pedig 7,1-13,3 százalékkal.
A szeszes italok minimális fogyasztói árát 2016 novemberében emelték meg utoljára Ukrajnában. 2017 elejétől azonban a kormány jelentősen megnövelte az alkoholtartalmú italok jövedéki adóját, a vodkáét és más magas szesztartalmú italokét 20, az alacsonyabb szesztartalmúakét - mint a sör és a bor - pedig 12 százalékkal. A gyártók egyéb más kiadásai is növekedtek, emiatt már tarthatatlanná vált a szeszes italok jelenleg érvényben lévő kereskedelmi minimálára - indokolta a kormányzati döntést a tárca sajtószolgálata.
A szeszesitalgyártók szövetsége emellett rámutatott arra, hogy a jelenlegi kereskedelmi árak mellett a jövedéki adót nem fizető, ellenőrizetlen minőségű alkoholt és helyettesítő anyagokat felhasználó illegális szeszfőzdékkel szemben romlott a minden előírást betartó, törvényesen működő gyártók helyzete, mert a nyomott kereskedelmi ár mellett jelentősen visszavetették bevételeiket az egyre növekedő kiadásaik.
Fotó: StockSnap.io
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező