A listát még nem vetették össze az evakuáltak és a menhelyeken lévők adatait tartalmazó kormányzati nyilvántartással. Folyamatban van az adatbázisok feldolgozása - mondta a katasztrófavédelmi hatóság szóvivője.
Szeptember elején söpört végig a legerősebb kategóriába sorolt, vagyis 5-ös erősségű Dorian hurrikán a Bahamákon teljes kerületeket letarolva és kulcsfontosságú infrastruktúrákat tönkretéve, köztük repülőtéri leszállópályákat és egy kórházat - emlékeztet a portál.
Kapcsolódó
A helyi hatóságok eddig ötven halálos áldozatot erősítettek meg, de szerintük félő, hogy ennél jóval magasabb lehet a tényleges szám, mert egyre több holttestre bukkannak a romok alatt és a vízzel borított területeken. Eddig több mint ötezer embert helyeztek biztonságba New Providence szigetén, de az utóbbi időben elapadt az evakuálást kérők száma.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el