Az online hivatalos közlönyben pénteken jelent meg, hogy az augusztus 5-én lejárt rendelet hatályát a kormányfő szerdán hosszabbította meg.
Az orosz agrárfelügyelet (Roszszelhoznadzor) múlt pénteki összesítése szerint Oroszországban egy év alatt több mint 7500 tonna - 7282 tonna növényi és 228,642 tonna állati eredetű -, a nyugati szankciókra válaszul bevezetett embargó hatása alá eső, illetve az orosz-török viszony megromlása miatt kitiltott élelmiszert semmisítettek meg. Az elpusztított élelmiszercikkek közül az alma, a körte, az őszibarack, a paradicsom, a paprika, a padlizsán, az eper, a narancs és a nektarin jelentette a legnagyobb tételt.
Oroszország 2014. augusztus 6-án vezetett be élelmiszer-embargót, ami miatt az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium szerint az élelmiszerárak 31,6 százalékkal nőttek. A tárca közölte azt is, hogy az intézkedés miatt az Európai Uniót, az Egyesült Államokat, Kanadát, Norvégiát és Ausztráliát évi 8,6 milliárd dolláros veszteség érte.
Az embargóval sújtott országok listáját Moszkva tavaly augusztus 13-án Albániára, Montenegróra, Izlandra és Liechtensteinre, az idei év elejétől pedig Ukrajnára is kiterjesztette. Vlagyimir Putyin elnök június végén írta alá az Oroszország ellen szankciókat meghirdető országokkal szemben bevezetett élelmiszer-behozatali korlátozásnak a jövő év végéig szóló meghosszabbítását.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat