Rossz választ ad a kormány az Uber jelenségre - vélik alkotmányjogászok a Népszabadság cikke szerint. A parlament a múlt héten tárgyalt az újfajta taxiszolgáltatókat megrendszabályozó javaslatról. Ez lehetővé tenné, hogy a uberesek rendszámtáblájának levétele mellett bevonják a jogsijukat sőt, kitiltsák az autójukat a forgalomból.
A vezetői engedély visszavonása azonban csak olyan szabálysértések esetén indokolt, amelyek veszélyeztetik mások életét vagy biztonságát. Az autók kivonása pedig a tulajdonhoz fűződő jogot sérti. Lövétei István alkotmányjogász felhívja a figyelmet arra, hogy egyetlen országban sem válaszolt a hatalom olyan drasztikusan az Uber megjelenésére, mint a magyar vezetés.
Önmagában rossz ötlet a büntetés, mert a kormánynak nem kellene közigazgatási szabályokkal korlátoznia a piacot.
Gadó Gábor egykori igazságügy-minisztériumi helyettes államtitkár szerint a taxisok a fix tarifa kiharcolásával saját dugájukba dőltek. Érthető, hogy az új versenytárs megjelenése, amelyre ez nem vonatkozik, feldühíti őket, ám az már kevésbé, hogy a kormány megrémül az akcióiktól, és válaszul versenykorlátozó intézkedéseket tervez.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Szilveszteri Szuperlottó: 7 milliárdért megy a játék a következő 11 napban
Elfogyott a türelem: Karácsony hangosbemondókon üzen a kormánynak
Durva üzenet a mosógépen, visszavitték az utcán hagyott meglepetést
Eltűnik egy fontos jelzés a szupermarketekből, nem árt résen lenni
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze