A csehek felének nincs olyan megtakarítása, amelyből három hónapnál hosszabb időt át tudna vészelni, ha nem jutna hozzá a havi jövedelméhez - idézi a Radiio Praha az Ipsos Mori kutatását, amit a Provident Financial megrendelésére készített. Ugyancsak 50 százalék azok aránya, akik azt nyilatkozták, hogy a havi rezsi és élelmiszer-vásárlás után még marad pénze a fizetéséből.
A megkérdezetteknek mindössze hét százaléka számolt be arról, hogy jelentős összeg marad a kezében alapvető havi kiadásainak letudása után. Ezek között az emberek között hat férfire jut egy nő. A közvélemény-kutatók ezt a nők hagyományosan hátrányos munkaerőpiaci helyzetével magyarázzák.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a képzettségnek óriási hatása van az emberek pénzügyi biztonságára. A diplomások közel kétharmada kap olyan fizetést, hogy abból a hó végén is bőven van még. Csak 21 százalékuknak marad kevés a zsebében, míg az alacsonyabb képzettségűek körében 44 százalék az utóbbi arány.
Ha elvesztené az állását, akkor a csehek 26 százaléka bízhatna abban, hogy megtakarításaiból legalább egy évet ki tudna húzni. A férfiak 32 százalékának tartana tovább a pénze egy évnél, míg a nők esetén csak 19 százalék ez az arány. Ami a másik végletet illeti, a felmérésben részt vevők 14 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása.Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?