Mint mondta: az ukrán rendfenntartó szervek és erőszakszervezetek adatai alapján közülük 11 370-en tartoznak az orosz fekete-tengeri flottához - beleértve 2 350 tengerészgyalogost -, több mint 7400-an viszont az orosz fegyveres erők más egységeinek tagjai.
Elmondta, hogy a krími konfliktus kirobbanása óta orosz katonák az ukrán állami határőrszolgálat 56 objektumából 40-et vontak blokád alá és tettek cselekvésképtelenné. Húsz állami létesítményt foglaltak el, és 46-ot tartanak blokád alatt. Négy laktanyát szálltak meg és 37-et kerítettek be.
"Az orosz fél igyekszik konzerválni a status quo-t az úgynevezett Krím státusáról szóló március 16-ai népszavazásra várakozva, és kerüli a konfliktusos helyzet rendezésének minden formáját" - fogalmazott a tisztségviselő.
Perebijnisz közölte, hogy az ukrán külügyminisztérium kedden már másodjára szólította fel jegyzékben Oroszországot, hogy vonja ki Ukrajna területéről a balti flottájához tartozó kétéltű hadihajókat, amelyek, megsértve Ukrajna határait, Szevasztopolba érkeztek az ukrán illetékes szervekkel való egyeztetés nélkül, és katonákat, valamint katonai felszereléseket szállítottak törvénytelenül Ukrajna területére.
Hangsúlyozta, hogy ezzel az orosz fél túllépi a fekete-tengeri flotta Ukrajna területén való állomásozásának feltételeiről 1997-ben kötött ukrán-orosz megállapodás, továbbá egyéb kétoldalú és nemzetközi szerződések kereteit.
Az orosz parlament felsőháza március 1-jén egyhangúlag javasolta Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy csapatokat vezényeljen Ukrajnába. Az UNIAN hírügynökség azonban megjegyezte, hogy orosz katonák a Krím félszigeten már február 27. óta akadályozzák az ukrán katonai egységek, határőrök munkáját, lelki és fizikai nyomást gyakorolva rájuk.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye