Az orosz hatóságok képesek biztonságosan megrendezni a február 7-én kezdődő téli szocsi játékokat - jelentette ki Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a volgográdi merényletek után. A hatósági jelentések szerint legkevesebb 31 ember vesztette életét, a sérültek között gyermekek, sőt csecsemők is vannak. Az orosz külügyminisztérium közleményében nem vádolt meg egyetlen terrorista csoportot sem a merényletekkel, de mindenki úgy véli, hogy kaukázusi iszlamista csoportok állnak a támadások mögött.
A csecsnyai és dagesztáni lázadók korábban megfenyegették Oroszországot, hogy vérfürdővé teszik az olimpiai játékokat. A NOB elnöke ugyanakkor leszögezte: biztos benne, hogy az orosz kormány mindent megtesz a sportolók és a szurkolók biztonságának garantálása érdekében. A BBC tudósítójának tapasztalatai szerint érezhető az idegesség az orosz illetékesek körében a robbantások miatt - Volgográd végül is mindössze 700 kilométerre fekszik Szocsitól.
Az oroszok komoly sokként élik meg a támadásokat - írja Artyom Liss, a BBC moszkvai tudósítója. A sikeres merényletek élesen ellentmondanak annak a hivatalos álláspontnak, amely szerint a hatóságok egyre jobban ellenőrzés alatt tartják a helyzetet a Kaukázusban. A szélsőségesek észak felé "haladnak előre", akcióikat egyre mélyebben Oroszország középső régióban hajtják végre.
Volgográd, korábbi nevén Sztálingrád szimbolikus jelentőségű az orosz történelemben. Itt zajlott a második világháború legvéresebb csatája. A település jelenleg a legfontosabb közlekedési csomópont Moszkva és Dél-Oroszország között. Sok orosz úgy gondolja, hogy az ország drágán fenntartott biztonsági erői elbizakodottak és amatőrök feladatuk ellátásához.
A szocsi olimpia valószínűleg nincs olyan nagy veszélyben, mint amilyet a merényletek nyomán feltételezhetnénk. A térséget több ezer rendőr és katona hermetikusan lezárta. Az oroszok azonban attól tartanak, hogy a terroristák az ország más pontjain fognak lecsapni, ahogy azt Volgográdban tették.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni