Az Európai Központi Banknak (EKB) az infláció megfékezéséhez további kamatemeléseket kell végrehajtania még a recessziós kockázattal szemben is, valamint meg kellene vizsgálnia eszközállománya csökkentésének a megkezdését is – mondta Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke szombaton.
A monetáris politika szigorítására azért van szükség, mert az infláció valószínűleg tartósan magas marad. Nagel szerint például a németországi infláció jövőre 7 százalék felett lesz. A kamatemelési mozgásteret viszont behatárolja, hogy a 19 országot tömörítő euróövezet recesszióval néz szembe, különösen legnagyobb nemzetgazdasága, Németország – idézi Nagel szavait az MTI.
"A GDP (Németországban) jelentősen csökkenhet 2022 utolsó negyedévében és 2023 első negyedévében" – mondta a bank elnöke.
Az EKB az idén már kétszer emelte a kamatlábakat, de a jelenlegi 0,75 százalékos betéti kamatláb még mindig messze van attól, amit sokan megfelelőnek tartanának a 10 százalék körüli inflációs környezetben, különösen úgy, hogy az áremelkedés mértéke a jelek szerint még évekig a 2 százalékos jegybanki cél felett marad.
"További kamatemelésekre lesz szükség ahhoz, hogy az inflációs ráta középtávon visszatérjen a 2 százalékos szintre - az október végi monetáris politikai ülés ehhez nem lesz elég" – mondta Nagel egy washingtoni beszédében. A piacok jelenleg 75 bázispontos emelést áraznak be az október 27-i kamatdöntő ülésre, ami megegyezne a szeptemberi emeléssel.
"A monetáris politikai lépésekkel párhuzamosan meg kell vizsgálnunk az eurórendszer közel 5 ezer milliárd eurót kitevő eszközállományának csökkentését is" – tette hozzá Nagel. Az EKB a jelek szerint csak 2023-ban készül a mennyiségi szigorítás útjára lépni, azzal az indokkal, hogy a kamatemelések nagy részét az eszközállomány leépítésének megkezdése előtt kell végrehajtani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?