Budapestre tavaly szűk 68 ezren költöztek, miközben 84 ezren úgy döntöttek, maguk mögött hagyják a fővárosi létet, emiatt a város lakossága 16 ezerrel csökkent - írja a 24.hu. A megyék nagy részében pozitívan alakult az el-, illetve odavándorlók egyenlege – kivétel az ország keleti része: Borsodból például 3700-zal többen mentek el, mint ahányan odaköltöztek, Szabolcsból pedig ennél is többen, közel négyezren.

Vonzó lakóhely lett Fejér megye és a Balaton környéke: az előbbibe 2500-zal többen költöztek, mint ahányan otthagyták, míg Veszprémben plusz háromezer, Somogyban pedig plusz 2500-at mutat a mérleg. Pest megyéből 77 ezren költöztek el, viszont 92 ezren választották lakhelyül – 38 ezren Budapestről érkeztek, míg 31 ezren Pest megyén belül költöztek.

Tavaly 43 ezernél több budapesti döntött úgy, hogy a kerületén belül maradva változtat lakcímet: a legtöbben, 4662-en a XI. kerületben tettek így, míg a III. kerületben 4200-an, a XIV. kerületben pedig 3575-en. Lakosságarányosan Újbudán, Óbuda-Békásmegyeren, illetve Zuglóban költöztek a legtöbben, a lakosság 2,8-3,2 százaléka költözött tavaly a kerület egy más pontjára.

Közel 58 ezer budapesti döntött úgy tavaly, hogy másik kerületbe költözik, közülük a legtöbben (4700 és 4900 fő között) a XI., a XIII. és a XIV. kerületet választották – ugyanez a három kerület volt, ahonnan a legtöbben mentek el (4300 és 4700 fő között). Jól mutatja a külső kerületbe költözés erősödő igényét a három legnépszerűbb lakóhelycsere: 820-an döntöttek úgy a XI. kerületben, hogy a szomszédos, Budapest határán lévő XXII. kerületbe költöznek, 730-an Zuglóból költöztek a szomszédos, XVI. kerületbe, 676-an pedig a XIII. kerületből Újpestre.