A bizottság csak a tagállamok szakminisztereit képviselő tanács hozzájárulásával kezdheti meg és folytathatja le a tárgyalást - hangsúlyozza a kommüniké. A megállapodás "üzenete, hogy szilárdan elkötelezettek vagyunk, hogy erős partnerséget építsünk" Kínával - fogalmazott Karel de Gucht kereskedelemért felelős unió biztos.
Brüsszel emlékeztet, hogy a tavaly februári pekingi EU-Kína csúcstalálkozón született döntés egy ilyen kétoldalú egyezmény kidolgozásáról, és az egységes szöveg a jelenleg 26 tagország és Kína között fennálló, kétoldalú befektetésvédelmi megállapodásokat váltaná fel. A cél a Kínában lévő európai és az Európában lévő kínai befektetések védelmének javítása - érvel Brüsszel a megállapodás megkötése mellett. A bizottság szerint a dokumentum megkönnyíthetné a kínai piachoz való hozzáférést, javíthatná a Kínában tevékenykedő európai cégek jogbiztonságát, és növelheti a befektetéseket Kínában és az EU-ban egyaránt.
A brüsszeli testület ismerteti, hogy Kína és az unió kereskedelme a napi egymilliárd eurót is meghaladja, ugyanakkor az európai befektetéseknek csak mintegy 3 százaléka irányul Kínába, és a kínai befektetések között sem szerepel ennél jelentősebb súllyal Európa. 2011-ben európai vállalatok összesen 17,5 milliárd euró fektettek be Kínában, míg Kínából 2,8 milliárd euró érkezett Európába - ismerteti az adatokat a bizottság. Brüsszel arra is kitér, hogy az Európai Unióba 2011-ben összesen 225 milliárd euró külföldi befektetés érkezett.
Az Európai Bizottság emlékeztet, hogy a lisszaboni szerződés életbe lépésével a befektetések is az európai közös kereskedelempolitika körébe tartoznak, amelyben az Európai Uniónak kizárólagos kompetenciája van. A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az első alkalom a dokumentum hatályba lépése óta, hogy Brüsszel tárgyalásokat kezdeményez egy különálló befektetési egyezményről, noha a szabadkereskedelmi tárgyalások keretében több más országgal is folyik hasonló egyeztetés.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az