A brit-hongkongi HSBC bankóriás adózott eredménye és bevétele is nőtt tavaly éves összevetésben: a tavalyi negyedik negyedéves adózás előtti eredménye 5,2 milliárd dollár volt, jelentősen felülmúlta az előző év azonos időszakában jegyzett 2,7 milliárd dollárt, valamint jócskán túlszárnyalta a 4,96 milliárd dolláros elemzői várakozásokat. A bank tavalyi utolsó negyedéves adózott eredménye 4,9 milliárd dollár volt az előző év azonos időszakában elért 2,9 milliárd dollár után – derült ki a pénzügyi holding kedden közzétett jelentéséből.
A tőkemegfelelési mutató 14,2 százalék volt a tavalyi év végén, ami 1,6 százalékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Az 1300 milliárd dollárnyi ügyfélbetétjével a HSBC sok kisebb banknál jobban profitál a jegybanki kamatemelésekből, amelyek lehetővé teszik számára, hogy szélesebb árrést számítson fel a hitelekre és jelzáloghitelekre.
A bank azonban közölte, hogy 2023-ban legalább 36 milliárd dollár nettó kamatbevételre számít, ami elmarad a 37 milliárd dolláros előrejelzéstől és az elemzők által a legutóbbi negyedéves számaiból számított 38 milliárd dolláros évesített értéktől.
Noel Quinn vezérigazgató a Reutersnek elmondta, hogy a konzervatív előrejelzéseket részben a versenytársak által gyakorolt nyomás okozta, amely többek között a betéti kamatok emelésére irányult: „Kényelmes számunkra, hogy a konszenzus 37 milliárd dollár körül van, nem akarjuk ezt elmozdítani.” A HSBC azon dolgozik, hogy javítsa befektetői kapcsolatait, miután a legnagyobb részvényes, a Ping An Insurance Group nyomásával szembesült, hogy a hozamok növelése érdekében szétválassza ázsiai üzletágát, amit a bankóriás elutasított.
HSBC signals rate rise profit windfall has peaked even as payouts rise https://t.co/5qK2dzO4YH pic.twitter.com/UsIMoHNl52
— Reuters (@Reuters) February 21, 2023
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Előbb-utóbb elgondolkodnak a láncok tulajdonosai, hogy érdemes-e Magyarországon maradni

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Felkerült a világtérképre Magyarország, ez lesz az előttünk álló évek legnagyobb sztorija

Razziát tartott az ORFK, 16 ezer bírságot szabtak ki

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Rábólintottak az emberek a Nagykörút csodájára

EU-csúcs: Orbán Viktor vétózott, Zelenszkij megszólalt

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit
