A közlemény szerint Biden azt mondta, az USA továbbra is nyitott a diplomáciai megoldásra, „egyenlően fel vannak készülve” más forgatókönyvekre is.
Putyin Emmanuel Macron francia elnökkel is telefonált szombaton, a Kreml „részletes véleménycsereként” írta le az egyeztetést. A megbeszélés során mindketten jelezték, hogy szeretnék folytatni a párbeszédet - áll a portál cikkében.
Kapcsolódó
A párizsi elnöki hivatal tájékoztatása szerint Macron arra figyelmeztette Putyint, hogy az őszinte párbeszéd összeegyeztethetetlen a katonai eszkalációval az ukrán határon.
A Kreml azt közölte, hogy az orosz elnök „provokatív spekulációnak” nevezte az inváziót illető vádakat. Párizs is megjegyzi, hogy a telefonbeszélgetés során Putyin semmi olyasmit nem mondott, ami arra utalna, hogy Ukrajna megtámadására készül.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Anthony Blinken amerikai külügyminiszter körülbelül 35 percet beszéltek telefonon. Az egyeztetés után Lavrov azt mondta, szerinte az Egyesült Államok konfliktust akar kiprovokálni az Ukrajna közelgő orosz inváziójáról szóló híresztelésekkel. Blinken ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a diplomácia útja továbbra is nyitva áll Oroszország előtt az ukrajnai konfliktus elkerülése érdekében, ugyanakkor Moszkva részéről szükség lenne a feszültség csökkentésére. Az amerikai külügyminiszter jelezte, hogy ha Oroszország megindítaná csapatait Ukrajna ellen, az „határozott, kemény és egységes transzatlanti választ eredményezne”.
Ukrajna elhagyására kéri polgárait az USA, Nagy-Britannia, Norvégia és Dánia is. A dán KLM légitársaság azonnali hatállyal törölte ukrajnai járatait, és nem is fogja használni az ukrán légteret.
Törökország arra kéri az állampolgárokat, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne utazzanak Ukrajnába, Irán kijevi nagykövetsége pedig azt kéri az országban tartózkodó irániaktól, hogy maradjanak nyugodtak, és készüljenek fel egy esetleges vészhelyzetre, valamint maradjanak kapcsolatban a nagykövetséggel.
Kuvait, Szaúd-Arábia, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Litvánia, Irak és Izrael is arra kéri az állampolgárait, hogy távozzanak az országból, amíg lehet.
Az USA szombaton evakuálta a kijevi nagykövetség munkatársainak jelentős részét.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről