Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú, névtelenséget kérő tisztviselője szombaton arról beszélt: csak nagyon korlátozott számú alkalmazott marad Kijevben a kormánnyal való kapcsolattartás céljából, de minden konzuli műveletet felfüggesztenek az ukrán fővárosban - idézi az AP hírét a 24.hu.
Decemberben körülbelül 180 amerikai dolgozott a nagykövetségen. Közülük néhányan már elmentek, a többségük pedig most tér vissza Washingtonba – közölték. Azt nem hozták nyilvánosságra hányan maradnak Kijevben.
A külügyi tisztségviselő a lépést azzal indokolta, hogy egy invázió esetén jelentős orosz támadások várhatók. Megismételte továbbá azt a figyelmeztetést is, hogy az amerikai magánszemélyek haladéktalanul távozzanak az országból.
Jake Sullivan, amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken arról beszélt, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet, és még a téli olimpia vége előtt megtörténhet. Szerinte az oroszok abban a helyzetben vannak, hogy bármelyik nap jelentős katonai akciót indíthatnak Ukrajnában.
A Spiegel német magazin amerikai hírforrásokra hivatkozva pedig azt írta, jövő szerdán - február 16-án - indulhat meg a támadás. Közben több ország, az Egyesült Államok mellett Norvégia, Hollandia is azt javasolja az állampolgárainak, hagyják el Ukrajnát.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta