A palagáz kitermelése súlyosan veszélyezteti az emberek egészségét és a környezetet - állítja a témáról készült eddigi legátfogóbb, 300 oldalas jelentés, amit az unió környezetvédelmi bizottságának szakértői készítettek az Európai Unió számára. Ez szolgáltathatja az alapot a palagáz-kutatás és -termelés tervezett szabályozásához, amiről jövőre terveznek döntést hozni. A dokumentum még olyan veszélyekre is figyelmeztet, amilyenekről eddig nemigen volt szó, így a szeizmikus aktivitás befolyásolására, vagy a levegőbe kerülő metán miatt a melegház-hatás erősödésére: vagyis földrengéseket okozhat és gyorsítja a globális felmelegedést.
A legfőbb veszélyt azonban állítása szerint a jelenleg használt - amerikai - technológia az ivóvízkészletekre jelenti. A kitermelés során ugyanis akár három kilométeres mélységbe nagy mennyiségű, homokkal és vegyszerekkel kevert vizet pumpálnak le nagy nyomáson, ami felnyomja a palában levő gázt a felszínre. Ez az un.hydraulic fracturing, vagy fracking tönkre teheti a föld alatti ivóvízkészleteket.
A várható és kumulálódó hatásokra való tekintettel a jelentés készítői a kitermelés szigorú szabályozását javasolják, amire szerintük ipari méretekben egyelőre semmiképpen nem kerülhet sor, és meg kell tiltani mindenhol, ahol a vizet emberi fogyasztásra használják - írta az EurActiv. Ez egyedül is Európában gyakorlatilag a gázpala-készletek kitermelési tilalmával lenne azonos, sőt a kutatófúrásokat is lehetetlenné tenné.
A nyár elején az unió ipari bizottsága is benyújtotta a maga jelentését ebben az ügyben, amely szerint módosításra szorulnak az EU előírásai, hogy magukba foglalják a gázpala kitermelésének szabályozását is, de nem irányoz elő szigorú tiltást.
Az ügy körül óriási harcok várhatók. Az unió energiaügyi bizottsága azt szeretné, ha csak elvárásokat fogalmaznának meg az iparral szemben, a környezetvédők a szigorú tiltás hívei, a közvetlenül érdekelt országok, így Lengyelország, amely Európa legnagyobb palagáz-készletével rendelkezik, létérdekének tekinti ezt az energiaforrást, ami megszabadíthatná az orosz gázszállításoktól való függéstől. Állításuk szerint a tiltási szándék mögött a Gazprom munkál, amely attól tart, hogy hosszabb távon európai piacainak jelentős részét elveszítheti, ha azok képesek lesznek önellátóvá válni. Úgy vélik, az Egyesült Államoknak a kitermelésben ezzel a technológiával szerzett évtizedes tapasztalatai alapján indokolatlanok a félelmek - bár az uniós jelentés szerint az USA-ban történt számos baleset igazolja állításaikat.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak