A tervek szerint a fegyveres erők tagjai 2,9, a büntetés-végrehajtásban dolgozók 2,75, a tanárok 3,5, a rendőrök 2, az orvosok szintén 2 százalékos béremelésre számíthatnak még az idén. A béremelésekre fordítandó összeget az egyes minisztériumoknak kell kigazdálkodniuk a kormány tájékoztatása szerint.
A brit kormány a tavalyi évig egyszázalékos béremelési plafont tartott életben, amelynek eltörlését a legtöbb szakszervezet mellett az ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt is követelte. Az egyszázalékos felső határ hatályon kívül helyezését végül Angliára és Walesre vonatkozóan jelentették be 2017-ben, és akkor az állami egészségügyi szolgálatban (NHS), a büntetés-végrehajtásban és a rendőrség kötelékében dolgozók esetében jelentettek be magasabb emelést a következő évre. 2018 márciusában az egészségügyi dolgozókkal újabb megállapodást kötöttek, amely három év alatt 6,5 százalékos béremelést irányozott elő.
Kapcsolódó
Az egyszázalékos plafon eltörlése becslések szerint négymilliárd fontba kerül a költségvetésnek. Az intézkedéssel a munkaerő toborzása és megtartása és a morál erősítése volt a célja a kormánynak kommentárok szerint. Rávilágítottak arra, hogy a tanári pályán például tíz éven belül jelentős létszámhiány alakulhat ki, ha nem tudják vonzóvá tenni ezt a munkát. Az egészségügyben pedig már így is jelentős a létszámhiány.
A szakszervezetek a kedden bejelentettnél jelentősebb, 5 százalékhoz közelítő béremelést szorgalmaztak, hogy "kárpótolják" a közszféra dolgozóit az előző kormányfő, David Cameron által nyolc éve bevezetett megszorító intézkedésekért.
Ezt már olvasta? Megjött a Tesco ellencsapása: aggódhat a Lidl és az Aldi
A kép forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat