A 2017 óta Belgiumban tartózkodó Rafael Correa röviddel azt követően tette közzé az illetékes belga hivatal menekültstátusz megadásáról szóló április 15-i döntését, hogy Quito pénteken kiadatási kérelmet nyújtott be vele szemben – írja az MTI.
A belga napilap idézte Ivan Saquicelát, az ecuadori legfelsőbb bíróság elnökét is, aki a Teleamazonas televíziós csatornának adott interjújában azt mondta: a törvénynek megfelelően kezdeményezte és aláírta Rafael Correa kiadatási eljárását kezdeményező végzést. A következő lépés az, hogy diplomáciai szinten megtegyék a szükséges és nélkülözhetetlen intézkedéseket a kiadatás érdekében.
Correa Twitter-oldalán a kormány "bohócának", valamint "bábjának" nevezte az ecuadori legfelsőbb bíróság vezetőjét - emlékeztett a belga napilap.
Egy ecuadori bíróság 2020 áprilisában, távollétében nyolc év börtönre ítélte az elnöki hivatalt 2007 és 2017 között betöltő Correát, és szintén szabadságvesztéssel sújtotta egykori alelnökét, Jorge Glast, valamint az ügy 15 másik vádlottját. A döntést követően a latin-amerikai ország az Interpollal akarta köröztetni a volt elnököt, az egész világra kiterjedően működő nemzetközi rendőri szervezet azonban nem volt hajlandó együttműködni Ecuadorral az ügyben. Correa ugyanis azt állította, hogy politikai üldöztetés áldozata saját hazájában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?