A londoni Heahtrow Airport sürgeti a brit kormányt, hogy tegye lehetővé a beoltott embereknek az utazást, miután a repülőtér kilábalása késésben van a többi európai légikikötő mögött - írja a Reuters. A cég összesen négymilliárd dollár veszteséget halmozott fel 2020 tavasza, a pandémia kitörése óta. Az utasokkal kapcsolatos adatok látványos csökkentést tükröznek.
A Heathrow-n, amely a világjárvány előtt Európa legforgalmasabb repülőtere volt, kevesebb mint négymillióan utaztak át 2021 első felében. A járvány előtti utolsó békeévben, 2019-ben 18 nap alatt fordultak meg ennyien London legnagyobb repülőterén. Az üzemeletető arra számít, hogy idén az üdülni indulóknak köszönhetően 21,5 millió utas fordul majd meg a repülőtéren
Kapcsolódó
Az Egyesült Királyság lemaradt európai versenytársai mögött a nemzetközi kereskedelemben, mivel lassan oldja fel a járvány miatt bevezetett korlátozásokat - véli John Holland-Kaye, a Heathrow vezérigazgatója. A brit idegenforgalom továbbra is megszenvedi a járvány következményeit, miután a kormány óvatos, az utolsó pillanatban hoz döntéseket vagy változtat azokon.
Az év első hat hónapjára a Heathrow adózás előtt 787 millió font (1,08 milliárd dollár) veszteséget számolt el, szemben az elmúlt év azonos időszakában elkönyvelt 471 milliós hiánnyal. Az elmúlt év első félévének csak a felét befolyásolta a szigetországot márciusban letámadó koronavírus-járvány.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)