James Comey, az FBI igazgatója a kongresszusnak küldött levelében jelentette be a döntést. Arról tájékoztatta a képviselőket és a szenátorokat, hogy munkatársai - miközben egy ettől független ügyön dolgoztak - új elektronikus levelekre bukkantak, amelyek "hozzátartoznak" a Clinton-féle e-mailek korábbi vizsgálatának ügyéhez. Közlése szerint az FBI-nak át kell néznie ezeket a leveleket is, hogy megállapítsa, tartalmaznak-e titkosított információkat, s ennek fényében az FBI korábbi döntése - miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen - változatlanul érvényes-e.
Comey arról nem tájékoztatta a törvényhozókat, hogy hol és hogyan találták meg a leveleket, s várhatóan mennyi ideig tart majd az átvizsgálásuk.
Júliusban az igazgató úgy foglalt állást, hogy Hillary Clinton ugyan hibát követett el, amikor külügyminiszterként nem a hivatali - tehát biztonságos - email-fiókját, hanem a magánszerverét használta hivatalos levelezésre, de nem bizonyítható, hogy titkosított információk kerültek volna nyilvánosságra, így az FBI nem is javasolt vádemelést az igazságügyi minisztériumnak.
"Talán végre igazságot szolgáltatnak - reagált a bejelentésre a republikánus elnökjelölt, Donald Trump egy New Hampshire-ben tartott kampányrendezvényén. Amikor bejelentette a hírt, hívei - a helyszíni tudósítások tanúsága szerint - fülsiketítő örömujjongásban törtek ki. "Hillary Clinton korrupciója soha nem látott mértékű, nem hagyhatjuk, hogy ilyen bűnökkel az Ovális irodába vonuljon" - mondta Trump, aki egyúttal hangsúlyozta, hogy tiszteli az FBI-t, mert képes volt felülvizsgálni korábbi álláspontját.
Korábban James Comey egy kongresszusi meghallgatáson republikánus képviselők kérdéseire válaszolva határozottan kizárta, hogy a nyomozást újraindítsák.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon