Ciprasz pénteken, a népszavazási kampány finisében újabb televíziós beszédet intézett a görög nemzethez. A miniszterelnök üdvözölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön közzétett jelentését, amely véleménye szerint igazolja a görög kormány azon döntését, hogy elutasította a hitelezőknek az adósságszolgálat könnyítését nem tartalmazó javaslatatcsomagját. Ismét arra kérte honfitársait, hogy szavazzanak nemmel a vasárnapi referendumon, mondjanak nemet "a zsarolásra és az ultimátumokra". Újfent hangsúlyozta, hogy vasárnap nem az ország euróövezeti tagságáról kell véleményt nyilvánítaniuk a szavazóknak, hanem a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról.
A Nemzetközi Valutaalap a múlt héten készített - tehát a hétvégi és az e heti események hatásait nem tükröző - jelentésében megállapította, hogy Görögország adóssághelyzete fenntarthatatlan, ezért a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett 2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és fennálló hiteleinek átütemezésére, rosszabb esetben újabb jelentős adósságelengedésre lesz szüksége pénzügyi helyzetének stabilizálásához.
"Az IMF-jelentés igazolja azon választásunkat, hogy nem fogadtunk el olyan megállapodást, amely figyelmen kívül hagyta az adósság kérdését" - hangoztatta Ciprasz, megismételve, hogy a nem szavazatok győzelme azt jelentené, folytatják a tárgyalásokat a hitelezőkkel a jobb feltételek elérésének érdekében.
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter pénteken az RTÉ írországi rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy karnyújtásnyi távolságra került a hitelezőkkel való megállapodás, és az nem függ a népszavazás kimenetelétől. A miniszter azt állította, hogy a háttérben ezen a héten is folytatódtak a tárgyalások az európai intézményekkel, ő maga is beszélgetéseket folytatott az Európai Bizottság és az Európai Központi Bizottság vezetőivel. Hozzátette, hogy a görög kormány és hitelezők álláspontja nagyon közel áll egymáshoz a költségvetési politikát és a reformokat illetően, a nézeteltérések az adósságszolgálat enyhítését illetően maradtak fent.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről