A hétfőn frissen felesküdött osztrák kancellár, Karl Nehammer kedden bejelentette, a hét végén véget ér az eredeti tervek szerint a 20 napos lockdown Ausztriában, de csak az oltottak számára. Az oltatlanokra továbbra is kijárási tilalom fog vonatkozni, ami annyit jelent, hogy lakhelyüket csak bizonyos célok érdekében hagyhatják el.
Az újranyitás feltételrendszeréről a kormány szerdán egyeztet a szövetségi tartományok vezetőivel, így annak gyakorlati részleteiről később születik döntés. A kancellár szerint az, hogy a szövetségi kormány feloldja a korlátozásokat nem jelenti azt, hogy a tartományok ne dönthetnének ezentúl is a helyi járványügyi helyzetnek megfelelően szigorúbb előírásokról. Elmondása szerint az FFP2-es maszkok széles körű használata továbbra is védekezés egyik kulcsfontosságú elem kell maradjon.
Kapcsolódó
Nehammer elmondása szerint az eskütételét követően azért nem állt azonnal interjúlehetőségekkel a sajtó elé, mint az szokás, mivel a járványügyi védekezés jelenleg a legfontosabb feladat. Ezért a kormány beiktatását követően azonnal járványügyi és virológus szakértőkkel egyeztetett, akik pozitív fejleményekről számoltak be neki.
Ausztriában várhatóan hét végéig a parlament elé kerül a törvénytervezet a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről. Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter azt mondta, jelenleg is folynak az egyeztetések szakértőkkel és a civil szférával arról, hogy mely csoportok kaphassanak mentességet az oltási kötelezettség alól. A tervek szerint az országban februártól lenne kötelező mindenkinek beoltatni magát, ellenkező esetben jelentős pénzbüntetéssel számolhat.
Ausztriában a tavalyi második, őszi járványhullám óta jelentősen elvált a magyarországi járványkezelés. Az osztrákok már nagyon hamar bevezették az egyszerű orvosi maszkoknál jóval erősebb szűrőképességgel rendelkező FFP2-es maszkok használatát. Bécsben a tömegközlekedési eszközökön egészen június végéig kötelező volt, később ezt egyszerű maszkokra enyhítették, azonban szeptember végétől ismét az erősebb maszkokat írták elő. Az iskolákban a mostani tanévben folyamatosan, hetente többször tesztelik a tanulókat.
A maszkhasználaton felül Ausztriában a folyamatos tesztelésre és kontaktkutatásra is nagy hangsúlyt fektettek. Míg ott a worldomoter gyűjtése szerint a járvány kezdete óta összesen több, mint 113 millió hivatalos tesztet végeztek (lakosonként 12,47 tesztet jelent), addig Magyarországon 8,67 milliót (lakosonként 0,9-et). A koronavírussal elhalálozottak száma a szomszédos országban a hivatalos statisztikák szerint 1423 fő egymillió lakosonként, addig Magyarországon 3723 fő.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy