Sebastian Kurz korábbi kancellár bejelentette, hogy teljesen visszavonul a politikától, nem sokkal később pedg Kurz utódja a kancellári poszton, Alexander Schallenberg is bejelentette lemondását.
Schallenberg két hónapig tartó kormányfői működése után visszatér régi munkakörébe, a külügyminiszteri posztra – írja az atv.hu az MTI-re hivatkozva.
A 49 éves Karl Nehammer 2017 óta az ötödik kancellár Ausztriában. Az új kormányfő kinevezése kormányátalakítással is járt: Magnus Brunner lett a pénzügyminiszter, Martin Polaschek az új oktatási miniszter, Gerhard Karner pedig a belügyminiszter.
A Zöldeket vezető Werner Kogler a hét végén újságíróknak nyilatkozva utalt arra, nem kizárt, hogy jövőre előrehozott választásokat tartanak Ausztriában.
Az osztrák kormány átalakulását egy októberben kirobbant botrány indította el, miután az ügyészi hivatal bejelentette, hogy több személy, köztük Kurz ellen is nyomozást indított megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. Kurz akkor lemondott a kancellári posztról, utódja ideiglenesen Alexander Schallenberg addigi külügyminiszter lett.
A nyomozás eddigi adatai szerint Kurz és kilenc közeli munkatársa közpénzből finanszírozhatott, meghamisított közvélemény-kutatási adatokkal és baráti sajtómegjelenésekkel igyekezett biztosítani, hogy a későbbi kancellár a néppárt elnöki és az ország vezetői posztjára kerülhessen. Az elmúlt időszakban számos bírálat érte őt amiatt is, hogy az osztrák kormány nem tett többet a koronavírus legutóbbi hullámának megakadályozása érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Őrület határán a könyvelők, nem bírja a NAV oldala a bevallásokat
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Eltűnhet a magyarok legkedveltebb pálinka gyümölcse a boltok polcairól

Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól
