Egyesek hagyták, hogy lejárjon a bérleti szerződés, míg mások egyszerűen nem akarták folytatni, ezért minden hatodik bécsi hotel bajba került a koronavírus-járvány alatt, és az elmúlt két évben a hotelek 16 százaléka végleg bezárt - írja a Kurier az Osztrák Szállodaszövetség adatai alapján.
Dominic Schmid, a Bécsi Kereskedelmi Kamara szakcsoportjának vezetője szerint sok családi kisvállakozás is bajba került. A saját tulajdonú vállalkozásoknak ugyanis nagyjából 50 százalékos kihasználtsági arányra van szükségük a költségek fedezéséhez, a bérleményben lévőknek pedig 75 százalékra.
A következő hónapokra vonatkozó kilátások ráadásul továbbra sem rózsásak, ugyanis az állami támogatások egy része megszűnik - magyarázta Schmid.
A világjárvány miatt bevezetett globális utazási korlátozások Bécs turizmusán is nyomot hagytak: míg 2019-ben17,6 millió vendégéjszakát regisztráltak, addig az előző évben csak 4,9 milliót, ami mintegy 12 milliós mínuszt jelent. A többi szövetségi tartománytól és a vidéki szektortól eltérően a városi szállodaipar is sokkal lassabban élénkül.
Miközben az üdülőszállodaipar fellendülőben van, a városokból még mindig hiányoznak a turisták. Míg februárban a turista vendégéjszakák száma - Ausztria-szerte - visszatért a 2019-es előtti szint több mint 76 százalékára, addig Bécsben ez az arány csak 43 százalék volt - írja a portál.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?