A miniszter ezt arra reagálva mondta az APA osztrák hírügynökségnek, hogy a spanyol kormány számításai szerint a brexit miatt Ausztriának évente mintegy 460 millió euróval kellene többet befizetnie az uniós kasszába.
A miniszter szerint ezen számítások azt jelzik, hogy a brexitet követően az unió vezetése mindent folytatna az eddigiek szerint, és azon túl, hogy a tagállamok több hozzájárulást fizetnének be, más nemigen változna. Kurz fontosnak tartja, hogy Ausztria mielőbb állást foglaljon a kérdésben - írja az MTI. (A brexitnél van egy forgatókönyv, amivel nem számolt a brit kormány.)
Kapcsolódó
A tárcavezető úgy számolja, hogy Nagy-Britannia kilépésével nagyjából 14 milliárd euró esik majd ki az unió költségvetéséből. Ezt az összeget szerinte megtakarításokkal kell ellensúlyozni, konkrétan az uniós alkalmazottak és az Európai Bizottság létszámának csökkentésével, illetve azzal, hogy egyes uniós jogköröket, például a szociális, az egészségügyi, az integrációs, az ifjúsági, a sport és a kulturális ügyeket a nemzeti parlamentekre ruháznák át.
Kurz február végén arról beszélt, hogy az unió hatékonyabb, egyszerűbb és demokratikusabb működése érdekében átfogó reformokat kell végrehajtani. A miniszter szerint az unió túl gyenge a nagy kérdések megoldásában és túl domináns a kisebb témákban. Javaslata szerint szorosabb együttműködésre van szükség a biztonsági területen, a határvédelem és a válságkezelés kérdésében, a bürokráciát pedig határozottan csökkenteni kell.
Kurz azt tervezi, hogy áprilisban ellátogat az uniós fővárosokba, hogy a többi 26 tagállammal együtt "közös nevezőket" találjon.
Ausztria 2018 második felében tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?