Szergej Lavrov az Interfax hírügynökség kérdésére válaszolva tett hétfőn ilyen értelmű nyilatkozatot. Mint mondta, a Krím félsziget egy olyan állam - Oroszország - része lett, amely az atomsorompó egyezmény aláírója, és a megállapodással összhangban birtokol is atomfegyvereket. Leszögezte, hogy Oroszországnak a nemzetközi joggal összhangban minden alapja megvan ahhoz, hogy úgy rendelkezzen saját legitim atomarzenálja felett, ahogyan érdekei diktálják, a nemzetközi jogi kötelezettségeinek megfelelően.
Az atommal való fenyegetés éppen akkor érkezett, amikor részben a nyugati szankciók és az olajárak masszív esése miatt elképesztő gyengülésben van a rubel és ez igen nagy stresszt okoz (majd) az orosz gazdasági és pénzügyi rendszerben. A rubel év eleje óta 85 százalékkal zuhant a dollárral szemben, és ha a bő 5 éves mélyponton lévő olajárak a jelenlegi szinten stabilizálódnának, akkor az a friss előrejelzések szerint jókora (4-5 százalék körüli) recessziót okozhatna jövőre az orosz gazdaságban. Közben a rubel zuhanása az inflációt csaknem kétszámjegyű tartományba pörgetheti.
A Krím félsziget oroszok általi tavaszi "elcsatolása" (majd utólagos népszavazással megtámogatása) fontos szempont volt abban, hogy a nyugati hatalmak együttesen léptek fel Oroszországgal szemben és több fokozatban egyre súlyosabb pénzügyi (és személyi) szankciókat léptettek életbe. Erre válaszul az oroszok jellemzően az élelmiszeripar területén léptettek életbe szankciókat, ami az élelmiszer hiányon keresztül még inkább növelheti az inflációs problémákat az országban.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”