A hétfői napra elrendelt legmagasabb fokú korlátozás a 300 kilowattnál magasabb teljesítményre szerződtetett üzemekre, intézményekre vonatkozik, kórházak kivételével. A nagyfogyasztók 10 és 17 óra között csak minimális, az üzembetartást biztosító energiafogyasztásra jogosultak.
A korlátozást az utóbbi napokban fennálló, Sziléziában és Nyugat-Lengyelországban 40 fokot is érő hőség következtében túlterhelt átviteli hálózat miatt vezették be. A tehermentesítéssel a teljes hálózati üzemkiesést próbálják megelőzni.
A PSE SA már pénteken arra kérte a kisfogyasztókat, korlátozzák a nagyobb áramfogyasztást igénylő készülékek - mosógépek, mosogatógépek, klímaberendezés - használatát.
Az alacsonyabb nyári energiafogyasztás ellenére fenyegető áramszolgáltatás-kiesést a TVN24 hírtelevíziónak nyilatkozó szakértők szerint az is okozhatja, hogy a kiszáradó folyók kevesebb vizet juttatnak az erőművek hűtőberendezésének. Emellett többen a hétfőn kiszabott fogyasztáskorlátozást a lengyelországi átviteli hálózat elavultságával hozzák kapcsolatba. A múlt század 60-as és 70-es éveiben létesített hálózat korszerűsítését a szakemberek évek óta szorgalmazzák.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka