Iszlám bankok kifejezésre juttatták érdeklődésüket az orosz pénzpiaci tevékenységben való részvétel iránt, kezdeményezésüket a nyugati szankciók miatt pénzzavarba került Moszkva szívesen fogadja. Ehhez azonban módosítani kell az orosz banktörvényt, a duma már keresi ennek módját.
Az iszlám bankok ugyanis, amelyek a saria, az iszlám törvények alapján működnek, nem szedhetnek kamatot, csak egyfajta kezelési költséget számíthatnak fel a nyújtott hitelek után. Emellett csak olyan alanyok részesülhetnek náluk hitelben, amelyek tevékenysége nem ütközik a moszlim erkölcsbe, például nem lehet köze sertés, alkohol és fegyverek termeléséhez és értékesítéséhez, valamint prostitúcióhoz, pornográfiához és szerencsejátékhoz - írta a TASZSZ.
Az iszlám bankok bevonásának terve már a múlt évtized eleje óta napirenden van Oroszországban, elsősorban az ország mintegy 20 milliós muzulmán népességére való tekintettel. A nyugati hitelnyújtás tilalma természetesen felgyorsította a folyamatot, és a jegybank alkormányzója, Alekszandr Torsin most közölte: készek párbeszédet kezdeni ezekkel az intézményekkel. Úgy véli, belépésük az orosz pénzpiacra növelné annak megbízhatóságát - különösen az arab ügyfelek szemében.
A központi állami hírügynökség által megkérdezett valamennyi szakértő helyeselte a muszlim bankok bevonását.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban