Abe Sindzo japán miniszterelnök januárban immár ötödik éve a bérek emelésére buzdította a versenyszférát, hogy ezáltal beindítsa a fellendülést és véget vessen a két évtizede tartó deflációs időszaknak. Ennek ellenére a Reuters hírügynökség által január első felében végzett felmérés szerint a cégek 63 százaléka nem fog bért emelni az év elején szokásos bértárgyalások alkalmával.
A megkérdezett 531 nagy és közepes méretű vállalat többsége az elmúlt négy évben csak minimális mértékben emelt bért, egynegyedük pedig egyáltalán nem. A trend a 2000-es évek eleje óta tart, és a jelenlegi miniszterelnök egyik ígérete a deflációban stagnáló gazdaság beindítása volt, melynek egyik pillére a belső kereslet növelése.
A maginfláció az elmúlt négy évben mindössze 3,5 százalék volt, és ezt is inkább a forgalmi adó 2014-es, három százalékpontos növelése okozta, mintsem a piaci árak emelkedése.
A japán jen a közelmúltban gyengült, és ezzel egy nyereséges időszakot produkált az exportra épülő gazdaság számára, de a tavalyi év közepén még fordított volt a helyzet. A közeljövő pedig több kockázatot is rejt a japán munkáltatók számára: az új amerikai elnök, Donald Trump egy protekcionista kereskedelmi politika ígéretével kampányolt, és az olajárak esetleges emelkedése is csökkentheti a cégek jövedelmezőségét. Mindez arra készteti a cégeket, hogy inkább egyszeri bónusz fizetésére hajlanak, tényleges béremelések helyett - véli a tokiói Mizuho kutatóintézet elemzője.
A 2011-2015-ös időszakban folyamatosan estek a reálbérek Japánban. Egy esetleges olajáremelés ismét reálbér-csökkenéshez, és ezáltal fogyasztás-csökkenéshez vezethet, véli Hidenobu Tokuda.
A kutatás szerint 2012 óta a cégek 23 százaléka nem, 51 százaléka pedig legfeljebb 1,5 százalékkal emelte munkavállalóinak bérét.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban