Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint a következő tíz évben évi 4-5 százalékkal kell növelni a bruttó hazai terméket ahhoz, hogy az adók emelése nélkül meg tudjanak felelni a védelmi kihívásoknak - írta a The Jerusalem Post. Bár az elmúlt évtizedben az izraeli gazdaság bővülése időnként elérte a 6 százalékot is, az utóbbi években ez 3-4 százalék körül ingadozott - bár még ezzel is a legmagasabbak között volt a nyugati világban.
A miniszterelnök három területet jelölt meg, amelyeken jó esélye van országa gazdaságának az előretörésre: a számítógépes biztonság, amelyben versenyelőnyt élvez, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, ami lenyomhatja az ország központi részének túlságosan magas ingatlanárait, valamint új exportpiacok, elsősorban a kínai piac meghódítása.
A Netanjahu által kitűzött cél nem irreális, különös tekintettel arra, hogy az idei első félévben a GDP az izraeli központi statisztikai hivatal jelentése szerint 3,4 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakét, a második negyedévben azonban váratlanul 5,1 százalékra ugrott a növekedés üteme. Meghatározó szerepe volt ebben a 6,7 százalékkal emelkedő lakossági fogyasztásnak és a kormány 8,3 százalékkal növekvő kiadásainak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Ebben az EU-s országban rajonganak leginkább a készpénzért

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Több mint kétezer embert tesz utcára a népszerű egyetem

Történelmi megállapodás a németeknél: nyílnak a pénzcsapok, Európa fellélegezhet

Ingyen osztogatnak élelmiszert a Tescóban este fél 10 után
