Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ egyik legnagyobb gazdaságelemző intézete - decemberre szóló, Londonban már pénteken hozzáférhetővé tett havi világgazdasági előrejelzésében közölte, hogy előzetes számításai szerint a világgazdaság jövőre - vásárlóerő-paritáson számolva - 3,5 százalékkal növekszik az idei évre várt 2,9 százalékos átlagos globális GDP-bővülés után.
Az EIU szerint a valószínű gyorsulás fő hajtóereje az lesz, hogy 2014-ben - 2010 óta először - az Egyesült Államok, az euróövezet és Japán gazdasága egyaránt növekedni fog. A ház hangsúlyozza, hogy e három erőcentrum együttes nominális GDP-értéke az idén eléri a 35 ezer milliárd dollárt, ami a világgazdaság teljes bruttó kibocsátási értékének csaknem a fele.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak