Januárban még 108,3 pont volt ez az érték. A várakozások alindexe a januári 100,9 pontról 102,3 pontra javult, ami szintén kedvezőbb növekedés az elemzők által várt 101,9 pontnál.
A jelenlegi helyzet megítélésének mutatója a januári 116,3 pontról 117,5 pontra emelkedett, míg szakértők a mutató értékének stagnálására számítottak.
Christian Schulz, a Berenberg Bank elemzője elmondta: a német üzleti hangulat javulása tovább folytatódik annak ellenére, hogy Görögországban tart a válság. A szakember kiemelte, hogy a jelenlegi helyzet megítélésének almutatója először javult 2011. júniusa óta, ami jelzés arra nézve, hogy a javuló bizalom már a tényleges gazdasági tevékenységre is hatással van.
Carsten Brzeski, az ING Bank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ifo csütörtöki adatközlése további bizonyítékkal szolgál arra, hogy a német gazdaság csupán röviden esett vissza a negyedik negyedévben.
Az ifo hétezer német feldolgozóipari, építőipari, nagy- és kiskereskedelmi vállalat megkérdezésével készíti felmérését.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt