A kampánnyal csökkenteni kívánják a környezeti terhelést, egyben hozzájárulnak a vállalkozások járvány következtében lecsökkent forgalmának növeléséhez.
A szeptember 21-én indult és három évre tervezett kampányra 1,6 millió eurót (584 millió forintot) különítettek el.
A programban részt vevő cégek szerződésben állnak a várossal. A bécsieknek a város honlapjáról egy utalványt kell letölteniük, ezt számítják be fizetéskor a cégek, amelyek között van szabóság, asztalos, ékszerüzlet és telefonszervíz is.
A meghibásodott háztartási eszközöket sokan azonnal kidobják, és helyettük újat vesznek, amivel felesleges hulladék keletkezik. Ráadásul a háztartási gépek sok esetben megjavíthatók, gyakran olcsóbban is, mint amennyibe egy vadonatúj szerkezet kerülne - írták a közleményben.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el