A városi tanács döntésének értelmében 2030-ra teljesen kitiltanák a motorokat Hanoiból, amivel a dugókat és a levegő szennyezettségének mértékét csökkentenék a vietnami fővárosban - írja az Index a BBC nyomán.
A tanács ezzel egyidejűleg azt is megígérte, hogy fejleszti a tömegközlekedést, hogy 2030-ra az ott élők fele használja azt a jelenlegi 12 százalék helyett.
Kapcsolódó
A döntéshez az vezetett, hogy egyes tanulmányok szerint már minden kilométerre 2500 motor jut és a kétkerekű járművek száma a jelek szerint csak növekedni fog. Ez nem csak a forgalom szempontjából rossz, hanem azért is, mert már 2016-ban is az egészségre káros mennyiségű PM2.5-öt, azaz szálló port mértek a levegőben.
Mindezek ellenére sem valószínű ugyanakkor, hogy a motorokat sikerül kiszorítani a városból, mert a rossz forgalmi viszonyok miatt az ott lakók rá vannak kényszerítve a motorok használatára.
Olvassa el, hogy mikor itthon volt autós korlátozás, hány Rolls Royce volt érintett.
Címlapkép: motorkerékpárok Hanoiban, forrás: Pixabay
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt