A válaszadók 58 százaléka vélekedett úgy, hogy helytelen volna megadni az élelmiszerüzleteknek a vasárnapi nyitva tartás lehetőségét a norvég Aftenposten című lap megrendelésére készült felmérésben. Jelenleg Norvégiában csak a 100 négyzetméternél kisebb üzletek tarthatnak nyitva vasár- és ünnepnapokon - emlékeztet beszámolójában a Norwaypost.
A norvég szakszervezetek szövetsége, a vállalkozók szövetsége, az alkalmazottak és az emberek is ellenzik a vasárnapi nyitva tartás ötletét - nyilatkozta Knut Arild Hareide, a kereszténydemokrata párt vezetője. Úgy látja, igen pozitív annak hatása, ha van egy olyan nap a héten, amely más, mint a többi - békésebb, csendesebb. Nem hiszem, hogy a norvégoknak több kereskedelmi nyomásra volna szükségük - fogalmazott.
A kereszténydemokraták szavazói között több mint 80 százalék van a vasárnapi nyitva tartás engedélyezése ellen, de a konzervatív párt és a haladás pártjának szavazói között is többségben van ez a vélemény.
Ennek ellenére a konzervatívok tovább vinnék az általuk jegyzett törvénymódosítás ötletét, méghozzá a fogyasztók érdekeire hivatkozva. A párt szóvivője úgy látja, minden egyes ember személyes döntése kell, hogy legyen az, hogy mikor tart szünetet a vásárlásban. Ennek megfelelően azon dolgoznak, hogy a tervhez megszerezzék a parlamenti többséget. Ehhez állítólag találtak is partnereket a törvényhozásban, illetve - bár tudják, hogy szkeptikusak a témában - megbeszéléseket folytattak a kereszténydemokratákkal is. Utóbbiak a legfrissebb hírek szerint támogatják az ötletet, amiről holnap szavaznak a parlamentben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon