Lengyelországban országszerte megindult az aláírásgyűjtés az állampolgári törvényjavaslathoz, amelynek célja a napi munkaidő 8-ról 7 órára csökkentése. Ezért egy parlamenti párt, az Együtt (Razem) is küzd - adta hírül az onet.pl.
A párt politikusai szerint a rövidebb munkanap a gazdaságnak is előnyös lenne, mert a pihent emberek sokkal hatékonyabban és jobban dolgoznának. A 40 órás munkahét régen elavult módszer, hiszen egy százéves követelés (8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás) áll mögötte Úgy vélik, a lengyelek túlterhelek. A törvénytervezet feltételezi, hogy a 35 órás munkahét dacára a bérek azonosak maradnak a jelenlegivel.
A párt tervezete szerint a munkaidőt fokozatosan kellene csökkenteni, jövőre például heti 38 órára. Végül 2021-től lenne 35 óra a heti munkaidő. Az aláírások összegyűjtésére három hónap áll a kezdeményezők rendelkezésére.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben