Újabb két éven át a D-Plus Kft. végzi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) belső kiadványainak nyomdai előkészítését és kivitelezését – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A cég három versenytársát megelőzve nyílt közbeszerzési eljárás keretében nyerte el nettó 180 millió forintért – a kiíró által előzetesen becsült összeggel megegyező ajánlattal – a megbízást két évre. A D-Plus inflációs és stabilitási jelentések, tájékoztatók és egyéb belső kiadványok mellett díszalbumok kivitelezését is vállalta – tudta meg lapunk Németh Lászlótól, a társaság ügyvezető igazgatójától. A szolgáltatás részeként utánnyomást, képszkennelést és -feldolgozást, valamint kötészeti, korrektori és lektori munkát is végeznek. Németh elmondta, hogy másfél éve dolgoznak az MNB-nek; korábban nyílt pályázaton nyerték el a megbízást, most közbeszerzésen, amellyel tovább bővült a vállalt feladatok köre. A társaság megrendelője többek között a Fővárosi Vízművek és a Pest Megyei Önkormányzat, valamint ellátja a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával készülő Polgári Szemle című gazdasági-társadalmi havilap nyomdai munkáit is. Cégbírósági adatok szerint a D-Plus a 2004. évet nettó 133,4 millió forint árbevétellel és 15,9 millió forint nyereséggel zárta.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.