Bérleti jogot vásárolt 155 millió forintért a Szerencsejáték Felügyelet (SzF) a fővárosban, a Sas utca 20–22. szám alatti belvárosi ingatlan két szintjén. (Lapunk 2003. április 3-i számának 8. oldalán tévesen közöltük, hogy a Sas utcai ingatlan bérleti díja 155 millió forint.)
A magyarországi szerencsejáték-piac törvényességi felügyeletét ellátó SzF – a pénzügyminiszter előzetes jóváhagyásával – közbeszerzés keretében, tárgyalásos eljárás eredményeként választotta a Sas utcai épület félemeleti és emeleti irodahelyiségeit. Ezt egyebek között az indokolta, hogy az SzF központi ügyfélszolgálatán naponta 100–150 ügyfél jelenik meg, a velük való foglalkozáshoz pedig a szervezet igyekszik kulturált környezetet teremteni. A megnövekedett feladatok miatt ugyan az SzF munkatársainak létszáma – az 1999. évihez képest – 38 százalékkal nőtt, miközben az ügyiratok száma a korábbi évekhez képest legalább a duplájára emelkedett. A dokumentumok előírásszerű kezeléséhez, tárolásához is megfelelő helyiségek kellenek, az új székházrészben adottak lesznek a felügyeleti tevékenységhez szükséges műszaki feltételek is.
Az SzF választását indokolta még, hogy a Sas utcai bérlemény – amelybe a tervek szerint a felújítást követően várhatóan jövőre költözik a szervezet egy része – a felügyelet központi székháza közvetlen közelében található, ami az átköltözéssel kapcsolatban felmerülő technikai problémákat lényegesen leegyszerűsíti, a költözés pedig költségkímélő módon megvalósítható.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.