Várhatóan egy héten belül elkészül a márciusban felszámolás alá került, telefonhálózat-építéssel foglalkozó Telaris Kft. tevékenységi zárómérlege. A cégnek semmilyen jelentős vagyoneleme nincs, az értékesíthető berendezéseket már elárverezte a felszámoló, ebből mindössze 15-20 millió forint bevétel származott - mondta lapunknak Somorjai Béla, a Taxaudit Kft. felszámolóbiztosa. Ebből a pénzből a dolgozók márciusi és áprilisi bérét fizetik ki. Május elején 130 alkalmazott elbocsátását tervezik, a felmondási bér és a végkielégítés összege meghaladja a százmillió forintot. A kifizetésekre nincs fedezete a társaságnak, a bérgarancia-támogatás igénybevételével is csak az összeg 30 százalékát tudják előteremteni - véli Somorjai. A Telaris korábban Magyar Királyi Posta, majd Magyar Posta Kábelhivatala, Posta Központi Kábelüzeme, végül Első Magyar Telefonkábel (EMT) Kft. néven működött. A Matáv Rt. 1990-ben 1500 dolgozóval alapította meg az EMT-t. A társaság fő profilja távközlési hálózatok kiépítése és szerelése volt. A Matáv 1997-ben összevonta hálózatépítő cégeit, így az EMT-ből Matávline Kft. lett. A kft.-t a Matáv másfél évvel ezelőtt három magánszemélyen keresztül eladta Bakos Ferencnek, Jánoskuti Sándornak és egy Winger International LLC nevű amerikai vállalkozásnak. Állítólag a Matáv olyan adósságokat is vitt a most már Telaris néven szereplő társaságba, amelyek visszafizetésére a cég képtelen volt. A felszámoló szerint januárban a Matáv egy 270 millió forintról szóló számlát nem fizetett ki a Telarisnak, ennek okáról azonban nincs információnk. Bakonyi Attila